Világító csótányok? A Lucihormetica nemzetség

  Nemszeretem állatok  

    A “csótány” szó hallatán a legtöbb ember összerezzen, fintorog és maga elé képzeli ahogy konyhai csótányok (Blatta orientalis) hada jelenik meg a fürdőszobájában vagy épp a konyhapulton felejtett szendvicsén. Ugyan a bolygónkon élő mintegy 4600 csótány fajnak alig 1% tekinthető kártevőnek s figyelhető meg emberi települések lakójaként, ez a néhány faj is elegendő gondot okoz ahhoz, hogy a csótányok rendje (Blattodea) általános rossz hírnévnek örvendjen. Pedig ha előítéleteinket félretesszük és megpróbálunk elvonatkoztatni a sztereotipikus csótány képétől, láthatjuk, milyen érdekes és különleges rovarokról van szó valójában.

Csótány, ami világít?

Különösképpen figyelemre méltóak a Dél-Amerikában honos Lucihormetica nemzetség fajai, melyek nem csak a csótányok iránt érdeklődő hobbi rovarászok figyelmét ragadták meg, de számos, mai napig megoldatlan tudományos rejtély és rendezetlen vita tárgyául szolgálnak.

Mi lehet ilyen érdekes ezekben a csótányokban? A hím egyedek pronotumán (előhátán) két kitüremkedő, sárgás színezetű, vese vagy kör alakú foltot figyelhetünk meg. Mik lehetnek ezek a foltok és mi a funkciójuk?

  Az első válaszra 1999-ig kellett várni. Ekkor jelent meg a Lucihormetica fenestrata fajt leíró publikáció, melynek szerzői amellett, hogy a begyűjtött, alkoholban tárolt egyedeket megvizsgálták, egy kollégájuk terepi megfigyelését is dokumentálták, ami szerint a pronotumon található foltok biolumineszcensek, vagyis fény kibocsátására képesek (Zompro & Fritzsche 1999). Erről a fajról sajnos azóta sem rendelkezünk ennél több információval. Ugyanakkor A Lucihormetica luckae fajt 2012-ben leíró kutatók szerint a nemzetség ezen tagjainak hímjei is képesek fénykibocsátásra. Szerintük ennek célja a – Bates-féle – mimikri: a csótányok ezzel biolumineszcens, mérgező pattanóbogár fajokat (Elateridae) utánoznak védekezés gyanánt (Vršanský és mtsai 2012). Más kutatók viszont elvetik a mimikri lehetőségét, hiszen ebben az esetben logikus lenne ha a nőstények, vagy akár a nimfák is rendelkeznének ilyen foltokkal. Sőt vannak, akik a Lucihormetica luckae világító voltát is kétségbe vonják, mivel a leírás alapjául szolgáló, 1939-ben gyűjtött egyetlen hím egyeden kívül nem ismert a fajnak több példánya, élő egyedet nem látott soha senki. Azt, hogy a hímek fényt bocsáthatnak ki csupán mikroszkópos vizsgálatokra alapozzák. Mivel a holotípus gyűjtési helyén (Baños de Agua Santa környéke, Ecuadori Köztársaság) 1999-ben újra aktívvá vált a Tungurahua vulkán, elképzelhető, hogy a leírásakor már kipusztult fajról van szó, így lehet, sosem derül fény az igazságra.

Különleges raktározó szervek

A Lucihormetica verrucosa, vagyis a világos szemfoltos csótány a hobbi rovarászok érdeklődését hamarabb felkeltette, mint a kutatókét. A faj egyedeit terráriumi rovarként tartók fedezték fel, hogy a pronotumon található foltok színezete narancssárgára változik, ha csótányaikat répával etetik. Ez a megfigyelés szolgált egy 2013-ban publikált kutatás alapjául, melynek során sikerült kimutatni, hogy a korábban a szentjánosbogarak világítószervéhez hasonlónak vélt foltok valójában inkább raktározó szervek, melyek képesek a csótányok táplálékában található karotinoidok felhalmozására, így azok színe valóban a halvány sárgától a sötét, szinte pirosig változik az elfogyasztott tápláléktól függően. Érdekes módon a karotinoid nem a zsírszövetben, hanem a szervet fedő vékony, áttetsző kutikula alatti epidermiszben (felhámban) raktározódik. A vizsgálatot végző kutatók szerint a foltoknak nem a védekezésben, hanem inkább a párválasztásban lehet szerepe. Feltevésüket laboratóriumi körülmények közt tesztelve azt találták, hogy a nőstények a sötétebb foltú (több karotinoidot raktározó) hímet preferálják a világosabb foltúakkal szemben a párválasztás során (Greven & Zwanzig 2013). Mivel a rovarok nem képesek karotinoidok szintetizálására, táplálékukkal kell felvenniük. Így a sötétebb folt jelezheti a nőstény számára, hogy a hím sikeres a jó minőségű táplálék felkutatásában, ő maga is jó kondíciójú és vélhetően utódai is jó minőségűek lesznek, így érdemes párként választani. A lehetőség, hogy a vizuális ingerek is szerepet játszhatnak a csótányok párválasztásában rendkívül érdekes és számos további vizsgálat alapjául szolgálhat, hiszen az eddigi elképzelés szerint a párválasztásban (és a csótányok kommunikációjában általában) a feromonoké a főszerep.

Mi tehát az igazság?

Világítanak-e tehát a Lucihormetica fajok hímjei és ha igen hogyan? Sajnos ez a kérdés továbbra is tisztázatlan. A Lucihormetica verrucosa fajjal kapcsolatos vizsgálatok viszont azt sejtetik, hogy a csótányok az elfogyasztott táplálékuk bizonyos komponenseit képesek elraktározni, így elképzelhető, hogy a fénykibocsátást is táplálékuknak (például fluoreszkáló gombák) köszönhetik. Ezt támasztja alá több hobbi rovarász megfigyelése is, miszerint a vadon befogott, fényt kibocsátó foltú egyedek terráriumban tartva hamar elveszítik világító képességüket. Annak egyértelmű megválaszolása, hogy a foltok vajon milyen funkciót tölthetnek be a csótányok életében még szintén várat magára.

Szerencsére a Lucihormetica verrucosa megfigyelése nem csak az állati viselkedéssel foglalkozó kutatók privilégiuma. Tetszetős megjelenésüket, érdekes viselkedésüket mi magunk is megfigyelhetjük, hiszen generációk óta fogságban nevelt állományokból származó egyedek hazánkban is beszerezhetőek.

Lucihormetica verrucosa hím

Terráriumi tartásuk

A világos szemfoltos csótány Venezuelában és Kolumbiában honos, az avarszinten élő, körülbelül 4 cm-es testhosszt elérő faj. A többi Lucihormetica fajhoz hasonlóan itt is megfigyelhető az ivari dimorfizmus: a hímek kisebbek a nőstényektől, pronotumukon pedig megfigyelhető a két jellegzetes sárga kör alakú folt. Szárnyakkal mindkét nem rendelkezik, de repülésre nem képesek.

Több megfigyelés is azt mutatja, hogy az imágók föld alatti járatokat ásnak és napközben ezekben tartózkodnak; a közelrokon Lucihormetica subcincta esetében pedig azt is megfigyelték már, hogyan az imágók leveleket visznek a járatokba. Ezért terráriumi körülmények közt érdemes megfelelő vastagságú (10-15 cm) talajréteget biztosítani számukra. A Lucihormetica fenestrata fajról tudjuk, hogy az eredeti élőhelyükön a kifejlett egyedek gyakran használnak broméliákat (Bromeliaceae) nappali búvóhely gyanánt. Terráriumi körülmények közt többen megfigyelték ezt a viselkedést a Lucihormetica verrucosa esetében is. Ha tehát egy szépen berendezett, növényekkel, vastagabb ágakkal, gazdag avarréteggel dekorált terráriumot szeretnénk berendezni, valószínű, amellett, hogy mi magunk gyönyörködhetünk benne, csótányainknak is a természeteshez legközelebb álló élőhelyet tudnánk biztosítani. Talajnak leginkább kókuszrost, kerti föld és avar keveréke felel meg számukra amihez korhadó faanyagot keverhetünk. Amennyiben a terráriumba ugróvillásokat (Collembola alosztály fajai) és ászkákat (például Trichorhina tomentosa) is helyezünk egy olyan mini-ökoszisztémát tudunk létrehozni amit szinte takarítanunk sem kell, hiszen az ugróvillások gondoskodnak az esetlegesen megjelenő penészgombák eltüntetéséről, az ászkák pedig a táplálék-maradványok, az ürülék, valamint az avar lebontásában vesznek részt.

A világos szemfoltos csótányok legszívesebben az eredeti élőhelyükön is előforduló gyümölcsöket (például banánt és ananászt) fogyasztják, illetve az ezeket a gyümölcsöket termő növények leveleit. Mindezeken kívül egyéb puha, érett gyümölccsel, illetve bükk, tölgy, valamint füge fák leveleivel is etethetjük őket. Továbbá érdemes étrendjüket kevés állati eredetű fehérjével (például jó minőségű kutya vagy macskatáppal) is kiegészíteni. Mivel főként esőerdőben előforduló fajról van szó, ajánlott magas, 80% körüli páratartalmat biztosítani számukra, a talajt pedig tartsuk enyhén nedvesen. Nappal 26-30, éjszaka pedig 20-22 Celsius fok az ideális számukra.

Amennyiben optimális körülményeket biztosítunk csótányainknak, a szaporulat sem fog elmaradni. A nimfák 5-6 hónap alatt válnak imágóvá melyek további 3-4 hét alatt érik el az ivarérettséget. A világos szemfoltos csótány ovovivipar faj. A nőstény szervezetén belül, a költőtasakban körülbelül 6 hétig inkubálódó petetokot 20-30 darab 2-3 mm-es testhosszú nimfa hagyja el.

A Lucihormetica nemzetség 12 faja közül a Lucihormetica verrucosa mellett a Lucihormetica subcincta szerezhető be leggyakrabban. Utóbbi könnyen felismerhető rövidebb, világosabb szárnyairól. A két faj tartása megegyezik.

Bízom benne, hogy ez a rövid írás sokakat ösztönöz arra, hogy ezeket a méltatlanul mellőzött állatokat otthonában terráriumi rovarként tartva megismerje és megszeresse.

Hivatkozások:

    Greven, H. & Zwanzig, N. Courtship, Mating, and Organisation of the Pronotum in the Glowspot Cockroach Lucihormetica verrucosa (Brunner von Wattenwyl, 1865) (Blattodea: Blaberidae). Entomologie heute 25, 77–97 (2013).
    Vršanský, P., Chorvát, D., Fritzsche, I., Hain, M. & Ševčík, R. Light-mimicking cockroaches indicate tertiary origin of recent terrestrial Luminescence. Naturwissenschaften 99, 739–749 (2012).
    Zompro, O. & Fritzsche, I. Lucihormetica fenestrata n.gen., n.sp., the first record of luminescence in an orthopteroid insect (Dictyoptera: Blaberidae: Blaberinae: Brachycolini). Amazoniana 15, 211–219 (1999).